A XVIII. század végén lassan a formálódó történetírás is megemlékezett az eperjesi esemé-
nyekről, és hiába említi azóta is minden iskolai tankönyv, minden tudományos összefoglalás,
a köztudatból kikopott, színvonalas és teljesnek mondható monográfia pedig máig nem szüle-
tett a témáról. Sőt! Az áldozatokról megírt több-kevesebb publikáció mellett teljesen hiányzik
a törvényszék szervezőjének, az egyes romantikus és kissé meseszerű ismertetésekben szinte
vadállatként ábrázolt Antonio Carafa grófnak az objektivitásra törekvő életrajza, életpályájá-
nak bemutatása. Carafának még a nevét is elhibázza a legtöbb mű, pedig már a millenniumi
Magyar Nemzet Története közölt Carafa aláírásáról egy képet, bizonyítandó, hogy a gróf mi-
ként írta saját nevét. Antonio Carafa mellett a bíróság többi tagjáról sem született túl sok ta-
nulmány, kapcsolatuk feltáratlan. Az eperjesi eseményekkel kapcsolatban legtöbbször csak az
1687-es országgyűlést említik, amúgy a város és a benne folyó perek földrajzilag és időben
szinte légüres térben lebegnek. Több már korábban kiadott forrás merült feledésbe, a külföldi
kutatások számos eredménye - habár már publikálták Magyarországon – nem került be a köz-
tudatba, így máig élnek olyan tévedések, amiket Olaszországban közel fél évszázada megcá-
foltak, és a cáfolat több évtizede Magyarországon is megjelent.
Szakdolgozatom célkitűzése, hogy ismertesse Carafa pályafutását és ezen belül részletesen
kitérve a magyar történelemmel, illetve a perben érintett személyekkel való kapcsolatára. A
kapcsolatrendszer ábrázolásakor a kevésbé ismertetett bírákra helyezném a hangsúlyt, hiszen
ez utóbbiakkal nem sok munka foglalkozott korábban. Carafa eperjesi tevékenykedését ábrá-
zolva célom, hogy többek között bemutassam azt is, hogy Eperjes a vértörvényszék alatti állí-
tólagos elszigeteltsége ellenére milyen sokrétű kapcsolatokkal rendelkezett, és a város meny-
nyire része volt a korabeli forgatagos eseményeknek, és az itt hozott döntések mennyire járul-
tak hozzá a Carafa működési területébe tartozó katonai és diplomáciai események formálásá-
hoz.
- 4 -
HISTORIOGRÁFIA
Mi volt az az eperjesi vértörvényszék? A téma historiográfiájának taglalása előtt érdemes
röviden összefoglalni az eseményeket. 1687. februárjában Antonio Carafa császári tábornok,
Felső-Magyarország katonai parancsnoka és Rodolfo Rabatta főhadbiztos helyettese egy csá-
szári felhatalmazás alapján működő judicium delegatum-ot állított fel Eperjes városában, ami-
nek 12 tagja koholt vádak alapján 24 embert ítélt halálra és birtokaik elkobzására, akiket ki is
végeztek, sokszor a tortúra okozta kegyetlen kínzások után. Az áldozatok ítéletét számos eset-
ben a jobb kéz levágásával és a holttest felnégyelésével, illetve a maradványok kifüggesztésé-
vel súlyosbították, és azok eltemetését több hónap után sem engedélyezték. A 24 kivégzetten
kívül számos további fogoly számíthatott hasonló sorsra, mielőtt a törvényszék munkáját fel-
függesztették volna az 1687-ben összeült országgyűlés rendjei kérésére. A judicium delag-
atum vezetője, Antonio Carafa, a törvényszéket politikai ellenfelei bevádolására is használta,
amivel a bécsi udvar pártok küzdelmébe illesztette eperjesi ténykedését. Vádaskodása nem
járt sikerrel, és a hatalmával való visszaélés is jelentősen hozzájárult a törvényszék feloszlatá-
sához. Az Eperjesen történtek, hála az 1687-es országgyűlésnek, ahol a sértettek felszólaltak,
országosan ismertté váltak, és hivatalos fórumon is napirendre tűzték azok megvitatását. Im-
már nem csak egyes személyek, vagy városok képviselői, esetleg országos méltóságok tilta-
koztak, hanem az egész nemesi rend. Az országgyűlés végzései is foglalkoztak a történtekkel,
és mivel jórészt végre is hajtották ezeket, a tiltakozás sikeres volt.
Az első feldolgozások
A sérelem hivatalos megoldása indirekt módon ahhoz is hozzájárult, hogy az eperjesi per
egész Európában ismertté vált, ráadásul hivatalos keretek között, nem pletykaként, hiszen a
törvényeket röpiratok és terjedelmesebb munkák1 is ismertették, így azok nem kerülhették
meg a törvényszék említését sem. A per történelmi hagyományozódásában jelentős szerepet
játszott annak politikai felhasználhatósága, ugyanis nemzeti sérelemként szerepel a Rákóczi-
1 Például GiovanBattista Comazzi: Notitie historiche, successi, avvenimenti, capitoli, deliberazioni, e ceremo-
niali decretati nella Dieta Generale del Regno dell'Ungheria celebrata nella Città di Poβonia per la Coro-
nazione del Re Giuseppe, Arciduca d'Austria seguita li 9 Decembre M.DC.LXXXVIII. Del Cavaliere Gio:Bat-
tista Comazzi. In Venetia, M.DC.LXXXVIII. Presso Girolamo Albrizzi., vagy ennek más címmel megjelente-
tett, de szóról szóra ugyanazt tartalmazó másodpéldánya: Coronazione del re dell'Ungheria Giuseppe arcidu-
ca d'Austria celebrata in Posonia l'Anno 1687. li 9. Decembre. Descritta dal Cav. G. B. Comazzi. Bologna,
Giacomo Monti, 1668. A művet azonos címmel, szintén 1688-ban, Bécsben, Van Ghelennél is megjelentette a
szerző.
- 5 -
szabadságharc propagandájában is. Ráday Pál Manifestuma ugyanúgy említi, ahogy Rákóczi
Ferenc Vallomások, és Brenner Domokos Histoire des Révolutions de Hongrie2 című műve is.
Ekkor íródott az első monografikus feldolgozás is, Rezik János 1705-ös, Theatrum Eperi-
essiense anno 1687. die 5. Martii erectum című műve3. Rezik évekig Eperjesen tanult, majd
tanított, sokakat ismert a per áldozatai közül, és személyes véleményét nem is mindig rejtette
véka alá. Thököly-pártisága miatt valószínűleg hasonló sorsra jutott volna, mint sokan mások,
ha Eperjesen tartózkodik, de szerencséjére közvetlenül 1687. január 7-e, a protestáns templo-
mok és iskolák elkobzása után Thornba ment, és az ottani egyetemen tanított 1705-ig, hazatér-
téig. Thornban jelent meg először a törvényszékről szóló műve is. Adatai sokszor ellenőrizhe-
tetlenek, néhol hiányosak vagy egyenesen hibásak, de az általa leírtak számos olyan informá-
ciót őriztek meg az utókor számára, amit már nem lehet máshol fellelni. Egyik torzítás a mű-
ben a Weber családdal szembeni igen erős ellenérzés, ami félremagyarázásokat és feltehetőleg
szándékos ferdítéseket is eredményezett, ugyanis Weber Frigyes szerepét a ténylegesnél söté-
tebben ábrázolta. Szintén problematikus, hogy az utolsó kivégzés dátuma nem egyezik Rezik
művében, és a Pótlásokban. A szeptemberi kivégzést Rezik meg sem említi, ezt csak a kézirat
két másolatának a függeléke, vagyis két később élt személy feljegyzése tartalmazza4. Fischer
Mihály és Ernst Georg von Wallis tábornok jellemzésekor pozitív irányban torzít, mivel csak
azt említi, hogy kiléptek a bíróságból, de azt már nem, hogy ezt nem rögtön tették. Nem sza-
bad elfeledkezni a mű értékéről sem, hiszen kortársként olyan információkat is megőrzött az
utókor számára, amit már nem igen lehetne máshol fellelni. Rezik műve adatgazdagsága mel-
lett a szerző jó megfigyelései miatt is fontos, ugyanis a birtokelkobzások kivételével a per
minden valószínűsíthető okát felismerte, és egyáltalán nem hitte el, hogy I. Lipót császár nem
tudott volna semmit sem az eperjesi eseményekről, hiszen Carafa ténykedését és az ítéleteket
jóváhagyta. Rezik műve egykorú alkotásként inkább tekinthető forrásnak, mint szakirodalom-
nak, és ekként is lett használva az évszázadok folyamán. Elterjedését és ismertségét jól pél-
dázza, hány példányban maradt fenn csak kéziratos formában, illetve mennyire érezhető hatá-
sa szinte az összes későbbiekben íródott, és az eperjesi eseményekkel foglalkozó szakiroda-
2 Brenner Domokos: Histoire des Révolutions de Hongrie. I-II. kötet. Hága, 1739. Szakdolgozatomban a mű
2003-as újranyomását hasznosítottam és ez utóbbira hivatkoztam. Ennek adatai: Brenner Domokos: A ma-
gyar fordulatok története. Bp., Osiris, 2003.
3 Rezik János: Az 1687-évben felállított eperjesi vérpad vagy az eperjesi vérfürdő. Ford.: Gömöry János és Po-
gány Gusztáv. Presov, Liptovsky sv. Mikulas a „Tranoscius” kiadásában, 1931. Koltay-Kasner Jenő 1688. ja-
nuár-szeptemberére teszi Rezik munkájának a közzétételét, lásd: Koltay-Kastner Jenő – Benedek Nándor:
Vico Carafa életrajza. In Acta Germanica et romanica. Acta Universitatis szegediensis de Attila József nomi-
natae. Tomus III. Szeged, Hungaria, 1968. 68. o. Bubryák Orsolyánál és az összes többi általam ismert szak-
irodalomban a dátum viszont 1705 és így én is inkább erre hajlok. Lásd: Bubryák Orsolya: Egy polgári mecé-
nás a 17. században. Weber János eperjesi főbíró (1612-1684). In Ars Hungarica 2003. 267. o.
4 Az egyiket Klukai P. egy másolat alapján 1793. augusztus 23-ig írta le. A másikat Sándor György P. másolta
és javította Szinnyén, 1809. június 24-én. Lásd: Rezik 1931-es fordítása Előszavát. In Rezik, id. mű. 3-5. o.
- 6 -
lomra. Eme népszerűségnek az is lehet a magyarázata, hogy Rezik pártossága kiválóan össze-
egyeztethető egy nemzetileg elkötelezett történetírással, és így ideális annak bizonyítására,
hogy Eperjesen ártatlan áldozatokat sanyargattak kegyetlen hóhérok. A mű meseszerű magya-
rázataiban fontos a gonosz és kegyetlen Carafa személyének, illetve a mögötte álló császári
udvarnak a bemutatása. Ez a szemléletmód természetesen népszerű maradt igen sokáig. Az
események pártos megítélését az is garantálta, hogy Antonio Carafa gróf, a törvényszék tény-
leges vezetője, nem csak a Magyar királyság területén, hanem az egész birodalomban tevé-
kenykedett, és nem túl finom eszközei, illetve a bécsi udvarban érzékelhető politikai súlya mi-
att számos ellenségre tett szert már élete során, így nehéz és ellentmondásos személyiségének
megítélése lényegében kevés mű kivételével, máig nem szabadult meg az egysíkú elítéléstől.
Egy bő évtizeddel Rezik műve után, 1716-ban, teljesen más körülmények között, és egy lé-
nyegesen különböző célú mű született Nápolyban Giovan Battista Vico tollából, a De Rebus
Gestis Antonij Caraphaei.5 Ez az életrajz jórészt Antonio Carafa magánirattárán alapult,
ugyanis az 1693-ban meghalt hadvezér unokaöccse, Adriano Antonio Carafa, a nagybácsi cí-
mei, birtokai és bécsi ingóságai mellett annak teljes irattárát is megkapta. Csecsemő lévén,
Adriano ekkor még nem sokat kezdhetett ezzel a felbecsülhetetlen értékkel, de a későbbiek-
ben nevelőjeként alkalmazott Vico számára az ifjú tulajdonos engedélyezte, hogy az áttanul-
mányozza az iratokat, biztosítva így a megrendelt életrajz hitelességét. A mű a humanista írói
eszmények és a vicói latinosság követelményeinek megfelelve, egynéhány hibája mellett,
meglehetősen objektív megfogalmazásban mutatja be Antonio Carafát. Nem hallgatja el hibá-
it, legfeljebb finoman fogalmaz, ügyelve a még élő rokonok és kortársak érzékenységére, és
természetesen a cenzúrára. A közölt levelek és beszédek általában fiktívek, de tartalmuk miatt
nagyon valószínű, hogy azok Carafa iratain alapulnak. Vico a tudományosság kritériumának
megfelelve, törekedett forrásai jelölésére, de mivel Carafa irattára nagyrészt megsemmisült,
vagy eltűnt, ezeket mostanra már csak közvetve, a különféle levéltárakban sokszor csak vélet-
lenszerűen fellelhető másolatokon keresztül lehet visszakeresni, vagy ellenőrizni. Az eperjesi
eseményekkel a II. könyv 6. fejezete foglalkozik. Leírja, hogy Carafa felfedezett egy összees-
küvést, amit a munkácsi őrség és az eperjesiek szőttek. Miután letartóztatta a gyanúsítottait és
engedélyt kért a császártól a per helyben való folytatására, rájött, hogy ez az összeesküvés egy
5 Joh. Baptistae Vici: De Rebus Gestis Antonij Caraphaei libri quatuor, excellentissimo domino Hadriano Ca-
rapheo, Trajectinorum duci, Forolivensium domino XIII, sacri Romani Imperii comiti, Hispaniorum magnati
amplissimo, dicati. Excudebant Neapoli Felix Musca, publica autoritate, anno M.D.CC.XVI. Habár az eredeti
példány egy másolata megtalálható az Országos Széchényi Könyvtárban (az Egyetemi Könyvtár példánya
lappang), szakdolgozatomban az Olaszországban utólag többször is megjelentetett mű latin nyelvű, kritikai
kiadását használtam. Ennek adatai: J. B. Vici: De rebus gestis Antonij Caraphei libri quatuor In: G. B. Vico:
Scritti storici. A cura di Fausto Nicolini. Bari, Laterza, 1939. 3-297. o.
- 7 -
sokkal régebbi folytatása, ami még Lipót császár atyja uralkodása alatt elkezdődött, és fenn-
maradásához jelentősen hozzájárult a sok uralkodói kegyelem. Fel is sorolja, hogy az utolsó
pár évben melyik öt város kapott kegyelmet, és kitől. Nem hallgatja el azt sem, hogy a birtok-
elkobzásokra számít, illetve azt sem felejti ki, hogy Franz Ulrich Kinsky cseh kancellár vagy
Theodor Heinrich Strattmann gróf, udvari kancellár segítségét kéri. Vico az áldozatok számá-
val nincs tisztában, és a kivégzési nemeket is eltéveszti, hiszen 10 nemes lefejezéséről és szá-
mos eperjesi ember felakasztásáról ír, de a vérpad elbontását Carafa valóban megtiltotta, tehát
ebben Vico nem hibázott. Idéz egy magyar tiltakozást is, majd ennek hatására, illetve az ösz-
szehívandó országgyűlés jóindulatának a biztosítása céljából a császár mérsékletre inti, illetve
lebontatja vele a vérpadot. Carafa felajánlja lemondását, de Lipót válasza megerősíti a császá-
ri kegyben, bellum legati-nak, vagyis tábori marsallnak nevezi ki, viszont a csapatok parancs-
nokságát át kell adnia Wallisnak, miközben Carafának Eperjesen kell maradnia, mint Felső-
Magyarország erősségeinek és helyőrségeinek a parancsnoka. Carafa megköszönte a jutalmat,
de a rá erőltetett mozdulatlanság miatt nem volt túl boldog, hiszen ez lehetővé tette ellenségei-
nek, hogy gúnynevekkel illessék (Vico ezekből fel is sorolt néhányat, mint például „hyberno-
rum imperator”, vagy deses ad focum armorum imperator”6). Végül Lipót császár levelével
zárja Vico a fejezetet, ami szerint a császári védelem még erősebben fogja védeni ezentúl Ca-
rafát rosszakaróitól.
Vico műve olyan értelemben is más az eperjesi eseményekkel és Carafával foglalkozó töb-
bi történelmi szakirodalomhoz képest, hogy forrásait senki sem használta fel később. Antonio
Carafa levelei és egyéb iratai mára nagyrészt szétszóródtak, eltűntek, vagy a lángok martalé-
kává váltak. Másodpéldányokat csak a téma XX. századi kutatója talált, de Róla majd később.
Vico további forrásai között szerepel humanistához illően Tacitus Annalese, korabeli történeti
összefoglalások7, és főképp nápolyi családtörténeti munkák8. Vico művének fontosságára jel-
lemző, hogy a XIX. század végéig szinte minden az eperjesi perrel foglalkozó mű hivatkozott
rá és annak ellenére, hogy az első világháború környékétől már ritkábban tűnik fel a bibliográ-
fiákban, hatása biztosan kimutatható ezután is.
II. Rákóczi Ferenc, a már száműzetése alatt írt Vallomásokban is megemlékezik az eperjesi
6 Vico, id. mű. 123, 211. o.
7 például: Istoria / della / repubblica / di / Venezia / in tempo / della Sacra Lega / Contro Maometto IV., e tre
suoi Successori, / Gran Sultani de’Turchi / di Pietro Garzoni senatore, Venezia, Manfré, MDCCV; Notizie
particolari del Teclì … stb.
8 például: Il genio bellicoso / di Napoli / Memorie istoriche / D’alcuni Capitani Celebri Napolitani, / c’han
militato / per la Fede, per lo Rè, per la Patria / nel secolo corrente / raccolte / dal P. Frà Raffaele Maria Fi-
lamondo / dell’Ordine de’Predicatori, / Abbellite / Con cinquantasei Ritratti intagliati in rame, Napoli, Di
Dom. Ant. Parrino e di Michele Luigi Mutii, MDCXCIIII; Scipio Ammirato: Delle Famiglie Nobili Napolita-
ne, Fiorenza, Giorgio Marescotti, MDLXXX, 2 tt., 208-400. o. ... stb.
Ricevi informazioni sui nostri servizi, sulle offerte e non perdere news e consigli su università e lavoro.
